Amerikának kell az X

2015.12.30. 09:24

Nemrég arról számolt be az Infiniti, hogy a Q30-ast nem fogják forgalmazni Amerikában. A tengerentúlon csak a szabadidőautó változatot, a QX30-ast fogják árulni. Most bejelentették, hogy lesz mellette QX30S is, ami valójában a mi Q30-unk.

Bár mi a Q30-ast egyszerű kompaktként ismerjük, aminek emelt változata a QX30, utóbbit Amerikában crossovernek minősíti a gyártó. Nem véletlenül, az Infiniti marketingesei szerint erre jobban harapnak odaát. Hogy miben különbözik a nevén kívül a QX30 a sima Q30-astól? Megemelték a hasmagasságát, valamint igény szerint összkerékhajtással szerelik. Van viszont még egy csavar a történetben, a nálunk Q30-asként ismert alacsonyabb, fronthajtásos változatot szintén megkapja az amerikai piac: QX30S néven. Hogy mi ezzel a céljuk? Talán azt akarják sugallni, mintha a Mercedes-eredetű kompakt QX30 szabadidőautó sportváltozata lenne, tehát a sima ötajtós maga is egy crossover.

Összességében tehát ugyanazt kapja Amerika is, mint a többi kontinens, csak más néven. Ami nálunk Q30, az ott QX30S, a QX30 és az összkerék meghajtású QX30 AWD pedig ugyanazt jelentik majd mindenhol. Tényleg szükség volt erre? Vajon ez hozza majd meg a várt sikereket a Lexus nyomdokaiban lépkedő márkának? Ezt majd az idő és az eladási számok eldöntik. A QX30-asokat jövő év közepén kezdik forgalmazni Amerikában.