Újabb gyárat zár be a Mitsubishi

2016.01.08. 14:45

A japán gyártó régóta próbált vásárlót találni Illinois-ban működő gyárára, de nem találtak komoly érdeklődőt, így az üzem bezárása mellett döntöttek.

Az erős dollárt hibáztatja a Mitsubishi, de a problémát valójában a márka gyenge amerikai szereplése okozza: ezért kell bezárni a helyi autógyárukat, amely éves szinten 20-30 milliárd jen, azaz mintegy 170-250 millió dollár veszteséggel működött. Miután a tavalyi év végén leállították az Európában ASX néven ismert Outlander Sport összeszerelését a gyárban, már elbocsátottak ezer dolgozót, és májusra a maradék mintegy kétszázötven dolgozónak is megszűnik az állása az üzemben.

Néhány éven belül után ez a második Mitsubishi üzem, amelytől megszabadul a cég. 2008-ban Ausztáliában zárak be egy gyárat, 2012-ben pedig a holland Nedcar üzemben szűnt meg a Mitsubishi-gyártás, bár arra a gyárra találtak vevőt, így ott tovább folyik a termelés. Az Egyesült Államokban viszont a 2008-as pénzügyi válság során tucatnyi autógyárban állt le a termelés, és ezek nagyrészt ma is kihasználatlanul állnak – nem csoda, hogy nem akadt vásárló a Mitsubishi gyárára, hisz aki autógyárat vásárolna, eddig is válogathatott az ajánlatok közül.

A Mitsubishi a továbbiakban japán és délkelet-ázsiai üzemeiből látja majd el az amerikai kereskedőhálózatot autókkal.