Bale dobta Enzo Ferrarit

2016.01.18. 06:09

A tavaly augusztusban bejelentett szereposztással ellentétben mégsem Christian Bale alakítja Enzo Ferrarit a márkaalapító életrajzi filmjében. A színész maga mondta le a szerepet, mert nem tudna kellően visszahízni hozzá.

Bár széles körben a Christopher Nolan-féle Batman-feldolgozások miatt ismert, Christian Bale-t a szakma a kevésbé populáris filmjei miatt ismeri el, mint amilyen az Amerikai pszicho, az A tökéletes trükk vagy az A gépész. Szakmájához való hozzáállását jól tükrözi, hogy több szerepért növelte, illetve csökkentette már a múltban testsúlyát húszon kilogrammokkal. A fiatalkori Enzo Ferrari megformálása is ezen a témán úszott el, egész konkrétan Bale azt mondta, sűrű a programja, túl rövid idő alatt kellett volna nagy súlyt felszednie a fiatalkori Ferrari hiteles megformáláshoz a tavaszi forgatásra.

Michael Mann rendező most vakarhatja a fejét a pótláshoz. A film története amúgy a tervek szerint lefedné Ferrari életét a cég 1950-es évekbeli felemelkedésétől egészen a keménykezű vezér 1988-as haláláig. Ferrari fiatal éveit formálta volna meg eredeti felállás szerint Bale, míg az időskorit a hírek szerint Robert de Niro fogja. Arról egyelőre még csak pletykák sincsenek, ki ugrik be Bale helyére.