Otthagyta az Apple-t az autós projekt vezetője

2016.01.24. 06:45

Autós projektjének első embere fordított hátat az Apple-nek. Steve Zadesky távozása után akár még lendületét is vesztheti a nem olyan rég még az elektromos autózás egyik lehetséges megváltójaként emlegetett projekt.

Zadesky tizenhat év után hagyja ott az Apple-t. 1999-ben érkezett a céghez, dolgozott többek közt az iPodon és az iPhone-on ezalatt, érkezése előtt azonban a Ford mérnöke volt évekig. Talán fordos múltja miatt bízták rá két éve az Apple-nél a Project Titan névre keresztelt autófejlesztő projektet. A Titan céljáról inkább csak sejtések keringenek, az óriásvállalat maga nem sok konkrétumot közölt eddig róla, de ha másból nem, Elon Musk nyilatkozataiból sejthető, hogy ők is az elektromosautózás felé indulnak el. Részben a Tesla exfejleszőivel.

Hogy mennyivel késlelteti az Apple saját autójának érkezését Zadesky távozása nem tudni, ahogy azt sem, mivel és kik tudták elcsábítani egy ilyen projekttől. A hivatalos magyarázat közhelyesen csak személyes ok. Egyelőre a céldátumokról sem tudni semmit, de egy biztos: az Apple pénze határtalan, ha ők saját autót akarnak, akkor így vagy úgy, de megcsinálják.  A BMW-vel állítólag már tárgyaltak gyártósorügyben, szóval nagyon messze már nem lehet az érkezés. Készüljetek, geekek, jöhet egy Tesla-Apple deathmatch!