Nem mond le a Takata vezére

2016.01.31. 06:58

Alig egy héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy az Egyesült Államokban tovább gyűrűzik a Takata légzsákjai miatt kialakult botrány. Azóta felütötték a fejüket olyan találgatások, hogy a vállalat elnök-vezérigazgatója önként köszönhet le posztjáról. A hivatalos álláspont szerint azonban Sigehisa Takadának esze ágában sincs lemondani.

A cégvezetőnek persze egyáltalán nincs könnyű dolga ebben az időszakban. Nagy nyomás alatt dolgozik, hiszen a vádak szerint a Takata évekig forgalmazott hibás termékeket, és nem volt elég együttműködő a helyi közlekedési hatóságnak megfelelő NHTSA-val. Pontatlan és hiányos adatokat szolgáltattak, nem foglalkoztak időben a problémával.

A történelem legnagyobb visszahívási akciójában több tízmillió autó érintett. A legsajnálatosabb ebben a kálváriában, hogy a meghibásodások több súlyos balesetben emberéletet is követeltek. A Takata egy ideig próbált hárítani, de kénytelenek voltak elismerni a hibát. Eddig hetvenmillió dolláros bírsággal sújtották őket, de ez könnyen meghízhat 200 millió fölé is.

A hibák kiváltó okaként a légzsákokban használt ammónium-nitrát alapú gázfejlesztő vegyületet lehet említeni. Ennek robbanási karakterisztikái idővel változnak, így szétfeszítheti a patront. Ezzel sérüléseket okozhat. A Takata ezért néhány hónapja úgy döntött, fokozatosan kivezeti az ammónium-nitrátot, és áttér a guanidin-nitrát alkalmazására. Az elnök-vezérigazgató azonban egyelőre biztosan a helyén marad.