Nem kapjuk meg a szuper-Opelt

2016.02.01. 13:58

Már a leleplezés pillanatában lehetett sejteni, hogy a túl szép az Opel GT tanulmány ahhoz, hogy megvalósítsák. Pedig a könnyű és erős, hátsókerék-hajtású autó iránt nyilván többen lelkesednének szívből, mint az elmúlt négy év összes új Opeljéért együttvéve, de racionális érv tényleg kevés szól mellette.

Az Automotive News Europe kérdezett rá az Opelnél, hogy mégis mi a szándékuk a GT tanulmánnyal, mire a cég szóvivője azt mondta, tisztán koncepció-autónak szánták a kis sportkocsit, amelyen be lehet mutatni az Opel újító ötleteit. Ezek némelyike előbb-utóbb eljut majd a szériagyártásig, de a tanulmány tanulmány marad. Azaz kilincs és tükrök nélküli ajtókat, vagy piros gumiabroncsokat hamarabb kapunk az Opeltől, mint sportos kétajtóst.

Aki ismeri az Opel lehetőségeit, az persze már korábban sejthette, hogy nemigen tudnák kivitelezni a hátsókerék-hajtású, hosszmotoros kupét, hisz nem volna mire építeni. Nem hogy az Opel, de anyacége, az egész General Motors kínálatában sem akad megfelelő platform, a legközelebbi, a Corvette műszaki alapja vagy egy méterrel hosszabb autóhoz készült, és megfizethetetlenül drágává tenne egy ilyen autót. Az pedig nemigen menne át a kivételesen komplex Opel-GM döntéshozási mechanizmuson, amit a sokkal kisebb Mazda simán meglépett, hogy a globális pénzügyi megfontolásokat figyelmen kívül hagyva egyszerűen készítsenek egy egyedi platformot, annak az évi néhány tízezer autónak a kedvéért. Még ha ezzel százezrek kedvét is hoznák meg, hogy benézzenek a legközelebbi Opel kereskedésbe.

A legtöbb, amivel a GT hozzájárulhat az Opel sikeréhez, az új arculat. Azon egy pillanatig sem csodálkoznánk, ha a következő Insignia már ezt a szárnyas jelvényes, lapos pillantású, cápaorr-hűtőmaszkot viselné magán, és ez lehet akár egy sikeres lépés is a cég formatervezőitől – az idő majd megmutatja. Viszont közben egyre erősebb az az érzésünk, hogy az Opelnek költenie kellene egy keveset irracionális, de kívánatos, látványos, valamiképp tömegek számára vonzó autókra is, ha nem akar végleg unalomba fulladni. És nem, a Corsa OPC erre aligha elegendő.