Ezer kilométer napelemes út épül

2016.02.05. 12:30

A rossz hír az, hogy nem itthon készül ilyen mennyiségű napelemes útfelület, hanem Franciaországban, de ott már megvan a pénzügyi háttér ezer kilométer ilyen burkolat felfektetésére.

A Wattway fantázianevű technológiát a Colas nevű út- és vasútépítő cég és a francia Nemzeti Napenergia Intézet fejlesztette ki, és a nagy előnye, hogy viszonylag egyszerű a telepítése: a paneleket egyszerűen a meglevő aszfalt-felületre lehet ragasztani. A napcellák vastagsága hét milliméter, és állítólag ugyanolyan a tapadásuk a humiabroncs-felülettel, mint a hagyományos útburkolatnak. Emellett károsodás nélkül elviselik bármely szokványos közúti jármű – akár a legnehezebb kamionok – tömegét, azaz elméletben semmiféle különbséget nem érzékelnek majd a napelemes utakon haladók.

A számítások szerint az ezer kilométernyi út szolgáltatta villamos energia mintegy 2,5-3 millió háztartás kiszolgálására lehet elegendő. A megoldást tavasszal még tesztelik egy rövidebb útszakaszon, mielőtt a nagy építkezés beindul, de a francia Környezetvédelmi és Energiagazdálkodási Ügynökség költségvetésében már rendelkezésre áll az ezer kilométernyi út napelemesítéséhez szükséges összeg.