Heten vezetik az új Top Geart

2016.02.11. 13:58

Eddig mindenki a korábbi formátumból indult ki, amikor hárman – vagyis a Stiggel együtt négyen – vezették a műsort, de úgy tűnik, Chris Evans egy egész kis hadsereget szerződtetett maga mellé.

Rory Reid, Sabine Schmitz, Matt LeBlanc, Chris Evans, Chris Harris, Eddie Jordan, a Stig
Rory Reid, Sabine Schmitz, Matt LeBlanc, Chris Evans, Chris Harris, Eddie Jordan, a Stig

Eddig csak Chris Evansről és Matt LeBlancról tudtunk, bár sejthető volt, hogy Chris Harrisnek is lesz köze az új Top Gearhez. Most azonban kiderült, hogy rajtuk kívül az egykori F1-es csapattulajdonos, Eddie Jordan, a nürburgringi legenda, Sabine Schmitz és egy Rory Reid nevű új arc is vezeti majd a műsort – remélhetőleg nagyjából egy irányba. A hetedik természetesen a Stig, a mesterpilóta talpig fehérben, aki továbbra is azt csinálja majd, amihez a legjobban ért: gyorsan vezet. És nem szól semmit. A beszédesebbik ismeretlenről, Rory Reidről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a BBC nyilvános válogatásán tűnt fel, és egyelőre maga se nagyon hiszi el, hogy bekerült a csapatba.

Egyelőre persze mindenki nagyon megtisztelve érzi magát, de most, a névsor ismeretében talán még bizonytalanabb, hogy mi sül ki mindebből. Ha minden igaz, tavasszal erre is fény derül.