Most támasztották fel az Alpine márkát

2016.02.16. 15:26

Évek óta beszélnek a Renault-nál az Alpine feltámasztásáról, versenyautókat és tanulmányokat már mutattak is, de csak most jutottak el a formális bejelentésig. Megalakult a márka, a korábbi Renault Sport igazgató, Bernard Olivier vezetésével. A vezető formatervező Antony Villain, a merketing-igazgató pedig Arnaud Delebecque lesz.

A nagy bejelentés kapcsán mutattak egy autót is, bár az Alpine Vision nem több, mint a tavalyi Celebration tanulmány egy újabb változata, színes versenyfestés helyett hófehér fényezéssel és egyszerűbb részletmegoldásokkal. A típusról csak annyit tudni, hogy viszonylag könnyű lesz és középmotoros, szemben az 1995-ig gyártott Alpine-okkal, amelyek a hátsó tengely mögött hordták a motorjukat. A formatervet láthatóan igyekeztek úgy alakítani, hogy hordozzon valamit a leghíresebb Alpine, az A110-es karakteréből. A gyáriak természetesen azt mondják, igazi élményautó lesz az első széria Alpine, de a gyártásra érett modell még messze van: az év végére ígérik a premiert, és a jövő év közepére az első szériapéldányokat.

A korábbi pletykák szerint az autót egy frissen fejlesztett, 1,8 literes turbós benzinmotor hajtja majd, ugyanaz, amelyet a következő Mégane RS-be is beépítenek. A teljesítménye a legerősebb változatban állítólag 300 lóerő körül lesz, a karosszéria tömege pedig 1100 kg körül. Azt viszont már a gyáriak kottyantották el, hogy 4,5 másodperc körül gyorsul majd az autó álló helyzetből száz km/h-ra.

Az igazi hír persze már nem is a könnyű sportkocsi fejlesztésének ténye, hanem az, hogy a Renault vezetése több típust tervez bemutatni Alpine néven, és ezek közül nem mind lesz sportkocsi – legalábbis egy szabadidő-autó szinte biztosan érkezik. Ráadásul globális márkát építene a Renault: még az Egyesült Államokban is be szeretnék vezetni a márkát, ahol a francia gyártó az 1980-as évek közepe óta nincs jelen közvetlenül, csak japán partnere, a Nissan révén.

Az első Alpine típust a hírek szerint 50 ezer euró körüli áron kínálják majd, azaz az új, négyhengeres Porsche Cayman közvetlen ellenfele lesz, nagyon hasonló dinamikával.