Átalakították a Peugeot 2008-ast

2016.02.18. 14:13

Eddig is tisztességes ütemben fogyott a Peugeot kis szabadidő-autója, az eladások a 2013-as bemutató óta növekednek Európában, tavaly már 154 ezer példány fogyott a típusból. Ám úgy tűnik, a Peugeot-nál mégis úgy határoztak, érdemes már most átdolgozni az autót, hogy frissebbnek hasson az újonnan érkező konkurensek mellett.

Természetesen nem nyúltak mélyebben az autóhoz, mint a modellfrissítések alkalmával szokás, de az új motorháztető és hűtőmaszk így is elég markáns változást hoz az autó karakterében – vagy ha pontosabbak akarunk lenni, végre lesz neki ilyenje, hisz a 2008-as eddig elég nehezen megjegyezhető jószág volt. A szélesebb és magasabb, több króm-felületet villantó rács közepén szép nagy oroszlán-figura ágaskodik, így már nem lehet kérdés az autó hovatartozása. Az autó megkapta az ebben a kategóriában megszokott alsó műanyag-peremeket is. A hátulnézet változott meg legkevésbé, itt csak a lámpatestek háttere lett sötétebb színezésű. Belül az új, Carplay kompatibilis fedélzeti számítógép a legnagyobb újdonság, amelyet már 7 hüvelykes érintőképernyőn keresztül lehet kezelni.

A Peugeot összesen kétféle motorblokk hatféle változatával kínálja a megújult 2008-ast: az 1,2 literes háromhengeres turbó nélkül 82, turbófeltöltéssel 110 vagy 130 lóerővel érhető el, az 1,6 literes HDi dízelből pedig 75, 100 és 120 lóerős kivitelek közül lehet választani.

A felújított 2008-ast élőben a Genfi Autószalonon láthatja a közönség először, és várhatóan még az év első felében le is zajlik majd a piaci bevezetés.