Az első McLaren hétköznapi használatra

2016.02.25. 10:12

A McLaren sportkocsik felépítése nem igazán kedvez a bevásárlásnak vagy a hosszabb utazásoknak. A középmotoros felépítés, az alig módosítható karbonszálas fürdőkád-utascella és a terebélyes kettős keresztlengőkaros futómű mellett nem könnyű helyet szorítani a csomagtartónak. Az 570 GT-ben mégis megpróbálkoztak ezzel, sőt, az extra raktér ennek a változatnak a fő attrakciója.

A britek már az 570S-540C párost is afféle hétköznapi McLarenként igyekeztek tálalni, de valószínűleg kaptak olyan visszajelzéseket, amelyek szerint a két első kerék között kialakított 150 literes zseb, amit csomagtartónak neveznek, a gyakorlatban egy kisebb bevásárláshoz sem elegendő, nem hogy két személy csomagjainak mondjuk egy egyhetes Nürburgring-i túrához. Így létrehozták a McLaren első luxusmodelljét 570 GT néven, amely nem csak gyors, de többé-kevésbé használható is próbál lenni. Ennek érdekében meghosszabbították az autó tetőívét egészen a hátsó tengely vonaláig, és az ülések mögött, a motor felett kialakítottak egy polcot, ahol elméletben akár 220 liternyi csomagnak is van hely, azaz, ha két részletben is, de 370 liternyi csomag helyezhető el, közel annyi, mint egy átlagos kompakt autóban. A hátsó csomagtér ráadásul viszonylag könnyen elérhető az oldalra nyitható hátsó ablak révén.

Az autó más megoldásai is azt mutatják, hogy a McLaren ezzel a típussal a kényelmesebb sportkocsik piaca felé nyitna. A tető teljes egészében üvegezett, és speciális sugárzásszűrő fóliázást kapott, amely egyben hangszigetelésként is szolgál. A belső térben elektromosan állítható, kényelmes bőrüléseket találunk, és a rugózási komforton is javítottak: elöl 15, hátul 10%-kal kisebb a rugók merevsége. A csillapítás és a gázreakció három fokozatban állítható, van normál, sportos és versenypálya-beállítás is.

A motor ugyanaz, amit az 570S-be is építenek, a 3,8 literes biturbó V8-as 570 lóerős és 600 Nm csúcsnyomatékú változata, a szintén jól ismert hétfokozatú szekvenciális váltóval, így a legkényelmesebb McLaren ugyanolyan gyors, mint spártaibb testvérei. 3,4 másodperc alatt érhető el vele a százas tempó, és 9,8 másodperc alatt a 200 km/h-s sebesség, amivel még mindig nem marad szégyenben a versenypályán, legalábbis más utcai sportkocsikkal szemben.

A luxus-McLarenért 154 ezer angol fontot, azaz bő 60 millió forintot kérnek majd. Az élő bemutatóra a Genfi Autószalonon kerül sor a jövő hét elején.