Testvért kaphat az egyliteres fogyasztású VW

2016.02.27. 12:17

Egy hete sincs, hogy az USA környezetvédelmi ügynöksége elektromosautók gyártására szorgalmazta, máris itt egy arculatmentő húzás híre a Volkswagentől: három éven belül jöhet az XL1 elérhető testvére, az XL3.

Az XL1
Az XL1

A Volkswagen 2013-ban hozta ki nagy lendülettel az első egy liter/100 kilométer fogyasztású hibridjét. A 250 darabosra limitált XL1 inkább volt koncepció, mint termék, de azért lassacskán elszórták a készletet. Azt az egyliteres fogyasztást persze csak az első száz kilométeren tudta: az első ötven kilométert lefutotta a villanymotor előre feltöltött akksikkal, a maradékon pedig eldöcögött a 800 köbcentis, 47 lóerős dízellel. Városi használathoz amúgy ésszerű ez az üzem, de 111 ezer euróért nem az vett XL1-et, aki a kútaknál spórolna.

Az XL3 lényegesen életképesebbnek tűnik az eddigi infók alapján. A karbon és a magnézium felhasználását itt mellőznék a mérnökök – várhatóan nem is áll meg 800 kilogrammnál az autó – és a platform maga sem feltétlen lesz rokon az XL1-gyel. Inkább csak formailag lesz átfedés, azaz a fő cél itt is a minimális légellenállás lesz, valami nagyon nem autóféle alakzattal végeredményben. Hibridhajtás lesz ebben is, de a 0,8 literes turbódízel helyett egy 1,4 literes turbós benzinest kap a villanymotor párnak, így mindjárt három liter/100 kilométeres fogyasztásról hallani.

Az XL3 2018-ra jöhet, körülbelül nyolcmillió forintos áron, ami egy szűken kétszemélyes hibridért elég véleményes. Arról nem is beszélve, hogy akkora már nagyjából ugyanennyiért piacon lehet a Tesla Model 3.