Lelepleződött az új európai Honda Civic?

2016.02.29. 11:46

A Honda az előző két modellváltás során teljesen más autót tervezett Észak-Amerikának és Európának, de nem igazán jött be nekik ez a megközelítés. Úgy néz ki, nem is esnek bele másodszor ugyanebbe a hibába, legalábbis erről árulkodnak az ötajtós Civic előzetesének kiszivárgott fotói.

A képeken ugyanis a Genfi Autószalonra szánt Civic Hatchback tanulmány látható, amely afféle utolsó, nyilvános véleményfelmérés a közönség körében, mielőtt beindulna a gyártás Nagy-Britanniában. Ez az autó pedig nem más, mint az Észak-Amerikában tavaly bemutatott Civic szedán rövidebb farú változata. A részletek nagy része egyezik, a Hatchback egyszerűen rövidebb a hátsó ajtók mögött. Az összhatás, ha nem is olyan elegáns és nyúlánk, mint a szedáné, egyértelműen jobb, mint a kifutó ötajtós Civic finoman szólva is megosztó formájáé. A végleges autó persze sok részletében lehet más: az az érzésünk például, hogy az első légbeömlők vaskos keretei, amelyek különös módon hátul is megismétlődnek, nem feltétlenül maradnak meg a szériaváltozaton.

Persze nem csak a formaterv változik: valószínű, hogy a motorválaszték is gyökeresen átalakul. A Honda már elkészítette saját 1 és 1,5 literes turbómotorjait, az előbbi nagyjából 130, az utóbbi 175 lóerős – valószínű ezeket, illetve a már jól ismert 1,6 literes turbódízel motort alkalmazzák az új Civicben is, és az is várható, hogy a jelenleg kapható Type-R technikáját is átültetik majd az új testbe, ami legalább 310 lóerőt jelent a két első keréken, ha nem többet.