Azt ismeri, hogy két nagymama egy Lambóval vagánykodik?

2016.03.07. 06:08

Jó reggelt kívánunk március hetedikén, hétfőn, Tamás és Tomaj névnapján. Az előrejelzések szerint egész héten felhős időnk lesz, olykor pedig még az eső is eleredhet. Napsütéssel mindenesetre keveset fogunk találkozni. De ne engedjük, hogy a borult idő rányomja bélyegét a kedvünkre is. Inkább szorítsuk erősen a kávéscsészét, dörzsöljük meg szemeinket, itt van a friss, ropogós Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Egy sejtelmes kedvcsináló fotóval igyekszik felhívni a figyelmet új modelljére a BMW. A bajor autógyártó idén ünnepli fennállása századik évfordulóját, az ünneplést pedig éppen a mai nappal kezdik meg. Harald Krüger, a márka elnöke szerint a vállalat mindig meg tudott újulni, és újra fel tudta találni önmagát. Ez pedig a jövőben is így lesz. A centenáriumi modellt ma délután leplezhetik le. (autocar)

  • Kalapács alá kerül a világ első hibridautója. Az 1896-os Armstrong Phaetont egy 6,5 literes kéthengeres benzinmotor és egy dinamóval egybekötött lendkerék hajtotta. Az akkumulátort nemcsak a dinamó, hanem a visszanyert fékenergia is töltötte. Az biztos, hogy történelmi járműről van szó, ennek tükrében pedig az árát is rendesen elkérik. Akár 275 ezer dollárt is érhet az autó az árverés szervezői szerint, ez pedig forintba átszámolva 77 millió körül mozog. (autoblog)

  • Nem hódol be a trendeknek, és nem készít hobbiterepjárót a Koenigsegg. Ezt a lehetőséget maga Christian von Koenigsegg zárta ki, noha tisztában van azzal, hogy egy ilyen modell a Közel-Keleten és Kínában is népszerű lehetne. Az viszont elképzelhető, hogy a közeljövőben négyajtós szedánt mutassanak be. (leftlanenews)

Anno – március 7.

  • 1530-ban e napon alapította meg VIII. Henrik angol király az anglikán egyházat.
  • 1876-ban éppen március 7-én kapott szabadalmat a telefonra Alexander Graham Bell.

  • 1943-ban ezen a napon lett Sztálin a Szovjetunió legfőbb marsallja.
  • Három Forma-1-es versenyt is rendeztek március hetedikén. 1970-ben Dél-Afrikában Jack Brabham, 1999-ben Ausztráliában Eddie Irvine, 2004-ben szintén Ausztráliában Michael Schumacher nyert.

Totalcar retró

  • Öt évvel ezelőtt az akkori új Jettát próbálta ki Vályi Pista. De miért aggatta rá a Passat-light jelzőt? Innen kiderül.
  • Három éve pedig Winkler Róbert mutatta be, hogyan kell homokban elakadni egy Humvee-vel. A táborfalvai honvédségi kiképzésről itt olvashat.

Hétvége a Totalcaron

  • Szombaton egy nem mindennapi autótesztelő-karriert mutattunk be. Karlovitz Kristóf négy évtized krónikájának első felvonását hozta el a Totalcarra. A Szerszám Szombatból pedig kiderült, mi az a folyékony kesztyű.
  • Vasárnap tettünk egy látogatást abba a gyárba, ahol hatvan esztendeje készülnek a Volkswagen Transporterek, legyen szó öltönyös fejesek, vagy éppen munkások autójáról.
  • Mindemellett pedig továbbra is jöttek az újdonságok a Genfi Autószalonról. Ezeket összegyűjtve itt találhatják meg.

Ma

  • A dízelmotornak tényleg reszeltek? Ha ugyan végérvényű választ erre a kérdésre nem is adunk, de a Toyota RAV4 Hybrid tesztje talán közelebb visz minket a megoldáshoz.

Cukor

Közlekedési koffein

  • A 3307-es jelű Nyékládháza - Tiszacsege összekötő út, Ároktőn a komphoz (Tiszacsege) vezető út a 33+800 - 34+693 km szelvény között a Tisza magas vízállása miatt lezárva 2016.02.18. 11.00-től. Ott a komp sem közlekedik.
  • A 3601. sz. út 0+000 – 2+000 km szelvény Muhi – Köröm között a Sajó áradása miatt a komphoz vezető út lezárva 2016.03.04. 13:00 órától. Komp nem üzemel.
  • Az M0-ás autóúton, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon a 12-es km-nél kiégett egy busz. A tüzet eloltották, mindhárom sávon megindult a forgalom. (Útinform)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

A Bowling for Soup nem mondható hazánkban igazán ismert és népszerű zenekarnak. Pedig már több mint húszéves múltra tekintenek vissza, 1994-ben alakultak meg Texasban. Pop punkot játszanak, méghozzá nem is olyan rosszul. Három éve jelent meg Lunch. Drunk. Love. című albumuk. Ezen szerepel többek közt az alábbi szám is.

A nap képe

Ha már említés szintjén szóba került az 1999-es Forma-1-es szezon, és Eddie Irvine. Az északír pilóta karrierjének az volt a legeredményesebb szezonja, Michael Schumacher kettős lábtörése miatt egy időre a Ferrari első számú versenyzőjévé lépett elő. Végül kiélezett küzdelemben, két ponttal maradt alul Mika Häkkinennel szemben a világbajnoki címért folytatott küzdelemben.