Így kell örömautózni egy Ferrarival

2016.03.13. 06:54

A Ferrarikról talán nem a kilinccsel előre csapatás jut először az eszünkbe. De hogy erre a célra is kiválóan alkalmasak, azt időről időre sikerül valakinek bebizonyítania. Ezúttal az új-zélandi származású autóversenyző és kaszkadőr, Rhys Millen vagánykodott Barcelona üres utcáin.

A Joyride Circuit címet viselő rövid videóból például azt is megtudhatjuk, hogy a 488 GTB átfér egy sorompó alatt, és akkor sem jön zavarba, ha nagy tempónál indítják meg a farát. Mindehhez persze szükség van egy vezetni tudó sofőrre is. Utóbbi kritériumnak Millen teljes mértékben eleget tesz. Nemcsak drift-, rali-, és ralikrossz versenyeken gyűjtötte a kilométereket, de többek közt a Hazárd megye lordjai és a Halálos iramban: Tokiói hajsza forgatásán is magára vállalt számos veszélyes jelenetet.

A Ferrari 488 GTB-ről érdemes tudni, hogy tavaly mutatták be, méghozzá a 458 Italia utódaként. 3,9 literes V8-asa ikerturbós, teljesítménye 670 lóerő. Csúcsnyomatéka 760 newtonméter, amely már háromezres percenkénti fordulatnál jelentkezik. Ezzel a 0-100 km/h-s sprintet mindössze három másodperc alatt teljesíti, 8,3 másodperc alatt pedig már kétszázon van. Végsebessége 330 km/h.