Gyári videón a GLC Coupé

2016.03.20. 06:23

Gyári videóval igyekszik felhívni a figyelmet hamarosan érkező GLC Coupéjára a Mercedes-Benz. Igaz, a felvételeken még részben álcázva látható az újdonság, de már nem sokat kell várni a teljes leleplezésre sem.

Ahogyan az várható volt, a sima GLC-hez hasonlóan a Coupé is négyajtós maradt. Ugyanakkor átrajzolták a tetővonalat, amely így meredeken ível lefelé. Külsőre így nem csupán a legközelebbi rokonával, hanem a GLE Coupéval is hasonlóságot mutat.

A műszaki adatokról egyelőre nem szóltak a gyáriak, de szinte biztosra vehető, hogy a GLC-hez hasonlóan alakul majd a motorpaletta. Ez a gyakorlatban egy kétliteres, négyhengeres benzinest, valamint két, különböző teljesítményszintekkel ellátott 2,2-es dízelt jelent. Emellett ebből is készülhet majd AMG-változat, háromliteres V6-ossal, 362 lóerővel. A váltó alapkivitelben is kilencgangos automata lesz, míg a hátsó- és összkerékhajtás közül a vásárlók választhatnak.

A GLC Coupe bemutatóját a New York-i Autószalonon tartják meg. A kiállítás a sajtónapokkal március 23-án kezdődik – ez azt jelenti, hogy már szerdán leleplezik a GLC Coupét. A Mercedes-Benz standján emellett ott lesz a GLC43 AMG is.