Teljesen átszabták az Audi R18-ast

2016.03.23. 11:24

Az Audi alaposan átdolgozta az idei évre az R18-ast, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ismét a kategória csúcsára érjenek. A négyliteres, V6-is turbódízel motoron kívül nem sok alkatrész maradt meg a korábbi autóból, sőt, ami igazán meglepő, a tavalyi szezon végén bemutatott prototípusra is csak nyomokban emlékeztet az új versenygép.

A leglátványosabb kétségtelenül az autó új orrkiképzése, amely a gyáriak szerint aerodinamikai szempontból jelentős előrelépést hoz majd. Kevésbé feltűnő, de állítólag legalább ilyen lényeges, hogy változtattak a központi vázelemként is működő utascella arányain is, és változtattak a hajtásláncon is. A gyáriak 1000 lóerő körüli csúcsteljesítményről beszélnek, bár pontos adatot nem közöltek. Ebből mintegy 400 lóerő származik az első kerekeket hajtó villamos hajtásból, amely lassításkor energiavisszanyerő generátorként is működik majd. A maradékot a hathengeres turbódízel motor – talán az egyetlen, alapjaiban változatlan főegység – biztosítja, amely a változtatásoknak köszönhetően az idei autóban állítólag 32,4%-kal fogyaszt majd kevesebb gázolajat az elődeinél. Szintén lényeges változás, hogy a korábbi, lendkerekes energiatároló megoldás helyett az idén már az Audi is Li-ion akkumulátoros rendszert használ.

A gyökeresen megújított R18-cal – amely simán megérdemelt volna egy új típusjelzést a változtatások alapossága alapján – az Audi természetesen megpróbálja visszaszerezni a vezető szerepet a tavalyi évben domináns Porsche 919-esektől a World Endurance versenysorozatban, ahogy Le Mans-ban is.