Hatszáz lovas szörny készül az új Civicből

2016.03.25. 14:55

Úgy tűnik, a gyártók közt egyre inkább divatba jön a ralikrossz – elvégre a műfaj látványos, kis területen zajló, rövid versenyeivel igazán néző- és közvetítés-barát, és itt semmi akadálya, hogy rettenetesen erős autókkal demonstrálják, mire is képes egy-egy márka.

Az amerikai GRC is egy ilyen feltörekvő sorozat, amelyben jó nevű versenyzők futnak, 600 lóerőig tuningolt, nagyrészt gyári felkészítésű autókkal. Itt próbálkozik most a Honda a vadiúj Civic kupéval. A versenyautó persze csak nyomokban emlékeztet az utcai Civic Coupéra: arasznyi szélesítéseivel, nagy hátsó szárnyaival és hatalmas felnijeivel vérbeli versenyautó benyomását kelti. A Honda amerikai versenyrészlege, a HPD, és a GRC-ben eddig három bajnoki címet szerzett Olsberg MSE közös munkája a versenyautó, amely nagyjából 1,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra – igaz, ezt nagyjából minden versenygép ugyanígy tudja a mezőnyben.

Ugyanakkor az mindenképp biztató, hogy a két autót két igazán gyors pilóta kormányozza majd: a 2014-es GRC bajnok Sebastian Eriksson, és a tavalyi második helyezett Joni Wittman. Így az újonc Hondának is komoly esélye lehet a sikerre a hasonlóan gyárti támogatású Ford Fiesta és Volkswagen Beetle versenygépekkel szemben.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.