Leszállóágban a Dacia?

2016.03.30. 15:33

Maga a Renault is meglepődött rajta, hogy milyen gyors növekedésnek indult a Dacia márka 2008 után. A Renault vállaltan olcsó márkája a válságot nyögő Nyugat-Európában igazi slágerré vált, a Logan, a Duster és a Sandero elég jól fogyott hozzá, hogy a Daciát a Renault megmentőjeként ünnepeljék. Ám ennek a számok alapján vége – az alacsony ár önmagában már nem lesz elég.

A Dacia kereskedelmi igazgatója, Francois Mariotte persze körmönfontabb módon fogalmaz: azt mondja, valami módon fel kell kelteni a vásárlók figyelmét a márka iránt, jelentést kell adni a Dacia névnek. Ez azonban ugyanazt jelenti: amit a román márka most kínál, az már kevés a további eladásnöveléshez. A kínálat kissé már koros, és nem is elég színes, hisz a Dacia egyetlen padlólemezre építi összes típusát, ez pedig a Renault Clio II ősrégi műszaki alapjainak leszármazottja.

A számok láttán persze nem mondanánk, hogy óriási lenne a baj: tavaly nőttek az eladások mintegy 5,1%-kal, 382 ezer autóra az európai régióban – a gyáriak baja az, hogy lassabb volt a növekedés, mint a teljes piacé, amely 9,1%-ot bővült. Így 2,7%-ra csökkent a márka piaci részesedése, ami azt jelenti, hogy a koreai Kia megelőzte. Drámai csökkenésről egyelőre nincs szó, de az kétségtelen, hogy lépni kell: megoldást a kínálat bővítése és frissítése jelenthet. Ez utóbbi az idén megkezdődik a Duster cseréjével, és egyes források szerint a Renault-ként Indiában már bemutatott Kwid révén bővülhet is a Dacia kínálata a közeljövőben.