Árnyékból les a következő Mazda

2016.04.06. 16:29

Nem véletlen, hogy a Mazda eddig kerülte a négyes szám használatát, hisz az a keleti számmisztika szerint ugyanolyan balszerencsés, mint a nyugati babonákban a 13-as. Ám úgy néz ki, most mégis felhasználják, méghozzá egy olyan autón, amilyen még nem volt a kínálatban.

A Mazda egyfajta kényszehelyzetbe hozta magát, már ami a névválasztást illeti: van már CX-3 és CX-5, és ez az újdonság, amely afféle kompakt terep-kupé, méretben a kettő közé esett. Nyilván elnevezhették volna CX-3,14-nek is, de úgy tűnik, jobbnak ítélték a természetes számok halmazánál maradni. Az az eddig nyilvánosságra hozott részletekből az tűnik ki, hogy a a forma nagyjából követi a Mazda megszokott, és igen sikeres stílusát: a tervezők a megszokott stíluselemekből építkeztek, de szokás szerint változtattak az arányokon.

Részleteket egyelőre nem tudunk a járműről, de a premierre nem kell már sokat várnunk: a bemutatót április 25-én tartják az idei Pekingi Autószalonon, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ebből is ugyanolyan nemzetközi modell, mint a Mazda kínálatának nagy része.