Az év legkreténebb autós üldözése

2016.04.10. 11:12

Bár még csak április van, de egy bűnözőpáros máris elég komoly eséllyel pályázik az év legkreténebb autós üldözésének címére. A két férfi egy betörést követően próbált meglógni egy Ford Mustanggal, de a hangsúlyt nem is igazán a gyorsaságra helyezték.

Ahogyan az a fenti videóból is kiderül, sokkal fontosabb volt számukra a látvány. Igaz, hogy menekülés közben néhány autót, vagy éppen egy turistabuszt is sikerült lezúzniuk, de így is maradt energiájuk arra, hogy gumit égessenek és fánkokat rajzoljanak az aszfaltra. Tették ezt félig felnyitott vászontetővel.

A legszürreálisabb azonban az akció lezárása volt. Talán kifogyott a benzin is a Mustangból, mindenesetre teljesen nyugodtan álltak meg, és szálltak ki az autóból. Egyikük a motorháztetőre felülve telefonált is. Aztán sűrű kézfogások és vállveregetések közepette a zsebeikben rejlő értéktárgyakat kiosztották a bámészkodók közt. A rendőrök aztán mindkettejüket letartóztatták, autójukat pedig elvontatták.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.