Fura szerzet lett az új Fiat

2016.04.14. 18:13

Brazíliában születnek néha egész meglepő arányú dolgok – onnan jött például a rettenetes Ford Ecosport, vagy az Opel Meriva első generációja – és most ismét bebizonyosodott, hogy a dél-amerikai autótervezőknek néha egész fura elképzeléseik vannak.

A Fiat Mobi olyan, mintha többféle autó alkatrészeiből rakták volna össze: egy kisautó karosszériája egy teherautó fényszóróit és motorháztetejét viseli magán. Pedig a formák önmagukban talán meg is állnál a helyüket, de így együtt egész groteszk az összkép. A nagyképernyős benyomást ráadásul tovább erősítik az apró kerekek. A képek alapján nem igazán jön le, de a Mobi igazán nem nagy, a hossza csupán 3,566 méter,, a szélessége 1,633 méter, a magassága pedig 1,49 méter. Ennek megfelelően nem valami tágas – a csomagtartója is csak 215 literes – és egész kis motor kerül bele. Az ezres, négyhengeres benzinmotor alaphelyzetben 73 lóerős, de alkohollal használva 75 lóerőre nő a teljesítménye. A kisautó, ahogy a teljesítmény-adatokból sejthető, nem lesz egy rakéta, 14,3 másodperc alatt érheti el a százas tempót, a végsebessége pedig 153 km/h.

A 907 kilós kisautó meglepő módon nem is olyan olcsó: 31 900 reált, azaz bő 2,5 millió forintot kérnek az alapkivitelért is, a csúcskivitelért pedig 3,5 millió forintnak megfelelő összeget kérnek. Több mint valószínű, hogy a Mobi sem lesz elérhető Latin-Amerikán kívül, már csak azért sem, mert útban lenne a Pandának – bár ezzel a formával valószínűbb, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyná a piac.