uBox: fiatalos autó, fiataloktól

2016.04.14. 06:33

Időről időre felbukkan egy-egy ilyen autó, amit valamelyik egyetem diákjai fejlesztenek ki – ezúttal az amerikai Clemson University tanulói kapták azt a feladatot, hogy készítsenek egy autót a mai amerikai fiataloknak, akik a felmérések szerint, bár megtehetnék, nem szándékoznak autóba ülni.

A Deep Orange nevű projekt célja épp ezért egy olyan autó megtervezése lett, amely egyszerre célszerű, és ad módot a kikapcsolódásra, emellett környezetbarát és kellőképp tágas. A végeredmény egy üvegtetős egyterű lett hatalmas ajtónyílással, jól variálható, világos belső térrel, tisztán elektromos hajtással, rengeteg 110 voltos konnektorral és érdekes módon a 70-es évek futurizmusát idéző formatervvel. A diákoknak persze nem szériamodell előállítása volt a feladata, így olyan anyagokból dolgoztak, amelyekből legfeljebb nagyon korlátozott példányszámban gyárthatnák az autót, de nem is ez volt a projekt célja, hanem hogy módot adjanak a fiataloknak az ötleteik kidolgozására. Érdekesség, hogy a Clemson diákjai egy teljesen új eljárást alkalmaztak a karbonszálas tető és az alumínium tartószerkezet egyesítésére, amelyet eddig még soha senki nem próbált használni.

Nyilvánvaló, hogy ebben a formájában a uBox gyárthatatlan, ugyanakkor nem csodálkoznánk rajta, ha egyes ötleteket magáévá tenne a Toyota – ilyen például az utastér szabad variálhatósága, vagy a félig terepjáró, félig egyterű jelleg, amely egyszerre tűnik célszerűnek és divatosnak.