Harminc év után lett meg az ellopott Ferrari

2016.04.17. 09:21

Közel három évtized után került elő egy ellopott Ferrari 308 GTSi. Az olasz sportkocsi eltűnését 1987 júliusában jelentette be tulajdonosa a rendőrségen. A nyomozás azóta nem vezetett eredményre – egészen mostanáig.

Az autóra Los Angeles - Long Beach kikötőjében bukkantak rá, ahol már előkészítették exportra: Lengyelországba szállították volna. Hogy miért éppen most hajóztatták volna Európába, és hogy hol töltötte az elmúlt közel 29 évet, azt nem tudni. Vélhetően azonban gondos gazdához került, órája ugyanis mindössze 70 ezer kilométert mutat, állapota pedig kiváló.

Egyes források úgy tudják, az autó egykori tulajdonosát biztosítója kártalanította a lopást követően. Azt viszont jelen pillanatban nem tudni, a hatóságoknak sikerült-e felvenni vele a kapcsolatot, és visszakapja-e rég elveszett Ferrariját.