Megmutatták az új Renault terepjárót

2016.04.21. 10:59

Azt már korábban elárulta a Renault, hogy Pekingben tartja legnagyobb SUV-jának premierjét, most pedig meg is mutatták, legalábbis elölnézetből.

Látszik, hogy a Renault tervezői szigorúan tartják magukat az aktuális egyen-arculathoz: a középen kihasasodó hűtőmaszk-formát és a bőven a fényszórók alá nyúló LED-csík épp olyan, mint a Talismanon és a Mégane-on, csakogy itt jóval terebélyesebb testben folytatódik az autó. Hátrébb a forma messze nem tűnik olyan dinamikusnak, mint az egy számmal kisebb Kadjaré – legalábbis ebből a szögből úgy tűnik, az övvonal csaknem vízszintes. Adatokat egyelőre nem közöltek az autóról, de meglepődnénk, ha méretben és műszakilag nagyon eltérne az új Koleos a Nissan X-Trail-től.

Az új Koleos globális modell lesz, de a forgalmazását elsőként Kínában kezdik meg, ahol a Renault épp csak megvetette a lábát, és igen nagy szüksége van a helyi közönség számára vonzó, tágas modellekre. Később Ausztráliában, Európában és Ázsia más részein is felbukkan majd a kínálatban, Dél-Koreában pedig Samsung jelvénnyel forgalmazzák majd, akárcsak az elődjét. Ennél többet az április 25-ei bemutató után mondanak majd a típusról.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.