Michelisz nyolcadik az időmérő első körében

2016.04.23. 16:26

Folyamatosan gyorsul a túraautó-vébé mezőnye a hungaroringi versenyhétvégén. A pénteki teszten még 1:48-as köröket mentek a versenyzők, az első szombati szabadedzésen azonban az eleje már bement 1:48 alá. A második szabadedzésre jó fél másodpercet javult az élmezőny, az időmérőn pedig már 1:46 elejénél tartanak.

A kvalifikáció első szakaszát a volvós Thed Björk erősen kezdte, Michelisz Norbi sokáig csak a mezőny végén szerénykedett, aztán hirtelen megközelítette egy tizedre a svédet. A címvédő citroënes Lópeznek sikerült egy igazán erős kört összerakni, amellyel átvette a vezetést is. Meg is tartja a végéig: 1:46.261-gyel nyeri a Q1-et. Mögötte Tarquini a Ladával és Huff a Hondával. Michelisz egyelőre nyolcadik, de bent van a Q2-ben. A Zengő Motorsport fiatalja, Ficza Ferenc sokáig a chevys René Münnich előtt tanyázott, de az utolsó pillanatokban lecsúszott az utolsó, 17. helyre.

Frissítés:

Megkezdődött a Q2, Michelisz Norbi az első körök után 1,3 másodperccel lemaradva áll López mögött. Izgulni kell, a magyar versenyzőnek egyetlen köre van, hogy beverekedje magát a Q3-ba. 1:46.597! De közben többen is javítanak, végül Coronel löki ki a kvalifikáció harmadik szakaszából Micheliszt. Alig több, mint egy tizeden múlt, így Norbi a hatodik.

Michelisz Norbi máris értékel a kamerák előtt: nehéz volt az időmérő, előbb túlkormányzott, majd alulkormányzott volt a Honda, küzdeni kellett az autóval. Mindent beleadott, de nem tudott tökéletes kört összerakni. Így az eddigi tempóelőnyt nem lehetett megtartani a csapattársakkal szemben.

Frissítés2:

Kezdődik közben az időmérő utolsó szakasza, Thed Björk a pályán. 1:46.980-at fut, közben már hűl az aszfalt.

Jön Tom Coronel is. Az első szektorban csak századokkal marad el a volvós időtől. A második szektorba ugyan belehibázgat, de így is három tizedes előnyt épít ki. A végére ez szinte meg is marad: 1:46.718.

Tiago Monteiro a pályán Hondájával. Az első mérési pontnál lassabb Coronelnél. A másodiknál is közel két tized a hátrány. Végül 1:46.895-öt megy.

Megkezdi mért körét José María López is. Gyors az argentin, az első és második szektorban is ő a legjobb. 1:46.109, a hétvége eddigi legjobb ideje.

Már csak Rob Huffnak van némi esélye arra, hogy megfogja Lópezt. Az első szektorban azonban ez az esély teljesen elhalványul, több mint öt tized a hátrány. A második szektor jól sikerül, de hiába. A vége 1:46.833, ez a harmadik helyre elég.

A végeredmény tehát:

1. José María López - Citroen

2. Tom Coronel - Chevrolet

3. Rob Huff - Honda

4. Tiago Monteiro - Honda

5. Thed Björk - Volvo

6. Michelisz Norbert - Honda

7. Nicky Catsburg - Lada

8. Yvan Muller - Citroen

9. Fredrik Ekblom - Volvo

10. Mehdi Bennani - Honda