A vártnál hamarabb érheti el félmilliós célját a Tesla

2016.05.09. 06:11

A Tesla-vezér Elon Musk már többször is kifejtette, 2020-ra elérhetik az évi félmilliós példányszámot. Ebben egyrészt a Model 3-nak is nagy szerepe lehet, amelyre egyre csak érkeznek a megrendelések. A másik fontos eszköz pedig a nevadai gigagyár lehet. Most úgy tűnik, az eredetileg tervezettnél korábban is sikerülhet elérni az álomhatárt.

A részvényeseknek kiküldött hírlevélben legalábbis már 2018-at jelölik meg az 500 ezres éves teljesítményhez. Sőt egy konferencián Elon Musk még tovább ment: 2020-ra ezt is megdupláznák, így egymillió autót lennének képesek legyártani évente.

Ez persze elég merész kijelentésnek tűnik, kiváltképpen annak tükrében, hogy idén a Model S-ből és Model X-ből együttesen 80-90 ezer darab készülhet el. Ez pedig azt jelenti, hogy két év alatt a termelés mintegy ötszörösére, az évtized végére tízszeresére növekedne. Ha azonban azt vesszük, hogy tavaly ötvenezernél tartottak, akkor azért láthatjuk, hogy képesek ugrásszerű fejlődésre.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.