Ilyen lesz a következő Citroën C3?

2016.05.18. 14:24

Az már önmagában is nagy hír, hogy a Citroën megmutatta tesztelés alatt álló új WRC versenyautóját, de ezúttal talán még érdekesebb az autó formája. Ha minden igaz, most láthatjuk először bármiféle formában a Citroën C3 következő generációját, és ha közelebbről megnézzük a képeket, néhány részlet látható is.

A tetővonal és az oldalablakok sziluettje alapján simán Peugeot 208-asnak néztük volna a gépet, ami talán nem is véletlen, bár mintha a hátsó oldalablakok itt nagyobbak lennének, mint a másik PSA márka kiskocsiján. Az orr-részen viszony egyértelműen a C4 Picasso styílusjegyei köszönnek vissza, az alig kétujjnyi magas dísz-hűtőráccsal és alatta a viszonylag nagy lámpákkal. Úgy néz ki, ezt a fazont szép lassan minden Citroën megkapja, tetszik vagy sem.

A Citroën most, hogy kihátrált a túrakocsi-világbajnokságból, a következő szezontól ismét a rali csúcskategóriájában versenyez majd, ahol Sebastian Loebbel ronggyá alázták az egész mezőnyt 2004 és 2012 között. Most azonban nehezebb dolguk lesz, hisz három évet kihagytak, és időközben megerősödött a konkurencia: a Volkswagen, a Hyundai és a Ford mellett jövőre visszatér a Toyota is, és úgy tűnik, egyik gyári csapat sem veszi félválról a felkészülést, mivel 2017-től többet engednek a szabályok is: könnyebbek és erősebbek lehetnek az autók, komolyabb aerodinamikai változtatásokkal.

Ami a C3-ast illeti, egészen biztos, hogy a szériamodellt még az idén – várhatóan az októberi Párizsi Autószalonon – bemutatják, hisz különben aligha állhatna rajthoz a versenyautó 2016 elején.