Beperelték a BMW-t az i3-as miatt

2016.05.24. 06:11

Az i3-as vásárlóit képviselő jogi cég szerint komoly veszélyhelyzet állhat elő, amikor a BMW hatótáv-növelővel ellátott járművének akkumulátora lemerül. Ilyenkor az autó sebessége váratlanul esik vissza 70 km/h körüli értékre.

Az MLG Automotive Law egyike azoknak a jogi cégeknek, amelyek csoportokat képviselnek kövér jutalékért, és nagyobb cégeket perelnek be. Ezúttal abba kapaszkodtak bele, hogy a BMW i3 hatótávnövelővel ellátott REx változata figyelmeztetés nélkül lassul le, amikor az akkumulátor lemerül. A jelenség egyébként logikus, hiszen míg a villanymotorok csúcsteljesítménye 170 lóerő, az akkumulátort menet közben töltő 650 köbcentis kéthengeres 34 lóerőnyi teljesítményt szolgáltat, azaz üres akkumulátorok esetén a villanymotorok sem adhatnak le ennél többet.

Ez a jelenség persze később következne be, ha az i3-as hibrid üzemmódban működne, de ahhoz, hogy a kaliforniai szabályok szerint beleférjen az elektromos járművek kategóriájába, úgy programozták a hajtást, hogy a benzinmotor csak az akkumulátor lemerülése esetén kapcsoljon be. Úgy tudjuk, a BMW a tavalyi év végén kiadott az i3-ashoz egy szoftverfrissítést, amely már tartalmazza a hiányolt figyelmeztetést – 2%-os töltöttségnél szól, hogy a teljesítmény csökkenni fog – de úgy néz ki, a németek későn léptek, a per már elindult.

Érdekes módon azért senki nem próbál perelni, mert a villanyautók az akkumulátor lemerülése után mozgásképtelenné válnak, pedig az i3 REx nagy előnye épp az, hogy nem hagyja az út szélén az autóst, ha előző este megfeledkezett a töltésről.