Nyáron jön a legdurvább AMG Mercedes

2016.05.26. 12:14

A brit Autocar értesülései szerint júniusban, Goodwoodban leplezik le az AMG GT R változatát, amely még könnyebb és erősebb lesz, mint az eddigi változatok.

Bár hivatalos információnk még nincs, a brit lap meglehetősen határozottan állítja, hogy a GT R változata vagy 60 kilogrammal könnyebb, és legalább ugyanennyi lóerővel erősebb lesz. Ez 1,52 tonnás üres tömeget, és 570 lóerő teljesítményt jelentene, ez így együtt pedig már érezhető javulást hozna a Mercedes sportkocsi dinamikájában. Mindezt állítólag a belső tér jelentős egyszerűsítésével, valamint a turbónyomás emelésével sikerül elérni. Emellett a futómű is versenyautósabb hangolású lesz, és a karosszéria aerodinamikáján is módosítottak.

Az átalakítások legalább részben azt szolgálják, hogy az AMG sportkocsijából ütőképesebb versenygépet építhessenek, de úgy tűnik, legalább átmenetileg ez lehet a GT sorozat csúcsváltozata. Az Autocar szerint később készülhet egy még erőteljesebb AMG GT, a Black Series, 600 lóerő feletti teljesítménnyel, amely akár már 2017-ben bemutatkozhat.