Vége a dízel-korszaknak Európában?

2016.05.27. 13:48

Legalább egy évtizede, hogy dízelmotoros személyautóból több fogy Európában, mint benzinesből, vagy egyéb hajtóanyagúból. Van olyan piac is, ahol a dízelek aránya meghaladta a 80%-ot az újautó-eladásokban, ám az idei adatok alapján a régóta tartó trend megfordulni látszik. Igaz, a dízelmotor komolyabb visszaszorulása még a legmerészebb becslések szerint is évtizedekre van.

Az év első négy hónapjának eladási adataiban már érzékelhető volt a dízelmotoros modellek visszaszorulása a tavalyi évhez képest, ha nem is drámai módon. Összesen 3,1%-kal csökkent a számuk, ami 49,7%-os piaci részesedést jelent. A csökkenés leginkább a kisebb dízeleket érintette, bár azt nehéz megítélni, hogy a kereslet csökkenéséhez milyen arányban járult hozzá a VW botrányhoz kapcsolódó negatív publicitás, és mennyiben a dízelek állami támogatásának csökkenése. Az áprilisi számokat nézve egyébként feltűnő, hogy egyes piacokon jelentősen zuhantak a dízel-autók eladásai: Franciaországban például 6,7 Spanyolországban pedig 6,8%-ot. Ugyanakkor Nagy-Britanniában, Németországban és Olaszországban egy százalék alatt maradt a változás.

Elemzők szerint a szabályok és az üzemanyag-árak változása elsősorban a kisebb dízelmotorokat szoríthatják vissza, mivel ezeknek az árába a drágább kipufogógáz-tisztítási eljárások már nemigen férnek bele. Ám az elemzők sem számítanak gyors változásra: a brit IHS Automotive még 2027-re is 35%-os részesedést jósolnak a dízelmotoros modelleknek. Az efféle előrejelzések persze nem számolnak – nem számolhatnak – komolyabb piaci áttörésekkel vagy drámai üzemanyag-árváltozásokkal. Ám az a tény, hogy a haszon- és teherjárművek gyakorlatilag kizárólag gázolajjal mennek világszerte, azt is jelenti, hogy a gázolaj drámai drágulásával nemigen kell számolni, legalábbis rövid- és középtávon.

Ezzel együtt úgy néz ki, az autóipar nagyobb cégei is készülnek egyfajta fókuszváltásra: a dízelmotorok legnagyobb gyártói, a VW csoport, a BMW és a Mercedes is az elektromos és hibrid modellek fejlesztését állították fejlesztési stratégiájuk középpontjába, és ez is az efféle járművek terjedését segítheti elő.