Egy Nismo, mint konyhai segédeszköz?

2016.06.04. 16:22

Az Amerikai Egyesült Államokban szeretik a fánkot. Annyira szeretik, hogy minden év júniusának első péntekjén Nemzeti Fánk Napot tartanak. Méghozzá 1938 óta, az Üdvhadsereg kezdeményezésére. Így állítanak emléket azoknak, akik az első világháború alatt fánkokkal látták el a katonákat. Persze a fánk szó bír egy másik jelentéssel is: a körkörösen driftelő, gumit égető autó is fánkokat rajzol az aszfaltra.

Éppen ezt a két jelentést gyúrta össze a Nissan is abban a videóban, amelyet a Nemzeti Fánk Napra készített. Fogtak egy 370Z Nismót, amelybe beültették Chris Forsberg Formula Drift-versenyzőt, és bemutatták, hogy a sportkocsi konyhai segédeszközként is kiválóan használható.

Az alig egyperces kisfilm elején egy szőke hölgy mutatja be, hogyan is készül a fánk. Miután a cukormázba belemártotta, felvesz egy védőszemüveget, a színes cukorkákat ugyanis már gépi erővel viszik fel a sütikre. A 370Z Nismo egyébként két raklapnyi cukorka közepén csapat.