Tarolnak a Ladák Moszkvában

2016.06.12. 12:39

A reggel még szemerkélő esőt követően a moszkvai nyitó futam rajtrácsára már slick gumikkal állt fel a túraautó-vb mezőnye. A felvezető körön azonban ismét esni kezdett, így a rajtot elhalasztották, a csapatok esőgumira válthattak.

Az élről induló Monteiro jól jött el, de még az első körben lecsúszott az ívről, Muller megelőzte. Michelisz a Ladákkal csatázott, majd egy pályaelhagyás miatt visszacsúszott a kilencedik helyre. Később Coronel hibáját kihasználva egy pozíciót javított, azonban egy boxutca-áthajtásos büntetés megpecsételte a versenyét. A rajtnál szabálytalanul állt fel, ezért büntették meg – így tizedikként zárt.

Az élen a két Lada végzett: az orosz márka hazai versenyét Gabriele Tarquini nyerte meg Nicky Catsburg előtt. A dobogó harmadik fokára Yvan Muller állhatott fel.

Frissítés:

A második futamot Nicky Catsburg kezdhette az élről, jól is jött el. Mögötte Tarquini majd Valente. A három Lada mögött Michelisz Norbi. A magyar pilóta küzd a franciával, oda-vissza előzik egymást már az első körben.

A második körben Michelisz már a harmadik helyen, Valente előtt. Az első két helyen magabiztos Lada-vezetés. A két Volvo, Björk és Ekblom négyes csatát vív Chiltonnal és Filippivel. Ebből végül Ekblom jön ki a legjobban, a tizenharmadik helyre jön fel, a boly elejére. A verseny felét elhagyva Norbi már kevésbé tudja csenni a távolságot Tarquini mögött, az olasz azonban közeledik az élen haladó Catsburghoz.

A végéhez közeledve Ficza Feri a négyszeres világbajnok Mullert üldözi. Nagyon szépen, nagyon keményen támad, a hármas kanyarban pedig körbeautózza! A Zengő-boxban nagy az öröm az előzés után.

Az elején Catsburg előnye kitartott, megnyerte a fő futamot. Mögötte a becsülettel felzárkózó Tarquini, a harmadik pedig Michelisz. Ficza Ferenc a kilencedik helyet csípte meg, így két pontot szerzett.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.