Száz tonnát húzott el az új Land Rover

2016.06.17. 14:35

A mutatványt természetesen valamelyest átalakított autóval csinálták, de a módosítások nagyrészt azt szolgálták, hogy az autó ne csússzon le a sínekről. Így, ha lassan is, de a Land Rover dízel-SUV-ja biztonsággal elvontatta a három vagont – persze egy viszonylag sík szakaszon.

Az egész erőfitogtatás persze arról szól, hogy megmutassák, az új, a Jaguar és a Land Rover által újonnan kifejlesztett Ingenium dízelmotor milyen erős. A kétliteres négyhengeres 180 lóerős, a csúcsnyomatéka pedig 430 Nm, ami tényleg nem rossz, de ez az egész azért mégiscsak becsapós, hisz igazán nagy erő a vasúti kocsik mozgatásakor, sík pályán csak a szerelvény gyorsításához kell, a sebesség fenntartásához már nem igazán.

A hobbiterepjárót ráadásul át is kellett egy kicsit alakítani, hogy megfeleljen a feladatra: kapott két pár vezetőkereket, ami a síneken tartja, és láthatóan megerősítették a vonóhorgot is, amely a gyári autón 2,5 tonnáig van hitelesítve – itt viszont gondoskodni kellett róla, hogy a 108 tonna megmozdításakor se szakadjon le az autó hátulja. Ezzel együtt sem lehetett persze egyszerű a feladat, de a sofőr is igazi profi, a Land Rover tesztpilótája, Karl Richards, akinél jobban nyilván kevesen ismerik az új Land Rover Discovery Sport hajtásrendszerét.

És hogy mindez mit bizonyít? Nagyjából ugyanannyit, mint amikor valaki a tévében a fogával húzza odébb a kamiont, vagy a zacsijával a kispolszkit: hogy valaki nem húzta be a kéziféket. Viszont legalább nem állítják, hogy feltalálták a meleg vizet: 1989-ben egy Discovery 200Tdi-vel a gyáriak már eljátszották ugyanez.