570S Sprint: drága játékszer a McLarentől

2016.06.22. 17:19

Most mutatták meg először képeken a McLaren 570S Sprintet, amely az utcai 570S és a kőkemény GT4 versenyautó közti átmenet. Az egyetlen kérdés, hogy kinek van szüksége ilyenre, de a McLarennél nyilván körülnéztek, mielőtt bemutatták a kínálat legkényelmesebb versenyautóját.

Talán pályanapra járni, esetleg amatőr versenyeken indulni alkalmas a Sprint, afféle belépő versenyautónak, amilyen a Ferrarinál a középmotoros V8-as utcai autókra épülő Challenge, az egyetlen érdemi eltérés, hogy a McLarenhez egyelőre nincs külön versenysorozat. A motorja és a hajtáslánca egy az egyben az utcai autóé, ami hosszú élettartamot ígér, viszont a futómű, a fékrendszer és az autó aerodinamikája már versenyautókra jellemző kialakítású. Van FIA homológ bukókeret, kagylóülések és tűzoltóberendezés is, és az autót eleve középcsavaros magnézium felnikkel, illetve Pirelli slickekkel hozzák forgalomba. Rendelhető hozzá beépített pneumatikus emelő is, amely a kerékcseréket könnyíti meg.

Egy ilyen autó természetesen nem is olcsó: 148 ezer angol font az ára, azaz úgy 60,6 millió forint – ahhoz képest, hogy versenyautónak valószínűleg nem a leghegyesebb, utcára viszont csak tréleren vihető, kifejezetten drága. Igazából a létezését a testvérmodell, az 570S GT4 kérdőjelezi meg, amely ugyan valamivel drágább – úgy 65,5 millióért adnak egyet – viszont az legalább versenyképes technika, el lehet vele indulni a GT4-es bajnokságok bármelyikén. Még szerencse, hogy aki eléri a határait a Sprinttel, utólag is átalakíttathatja GT4-essé.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.