Megvillantják a következő Mitsubishit

2016.06.27. 15:04

Ground Tourer néven mutatják be az őszi Párizsi Autószalonon a Mitsubishi újdonságát. Egyelőre csak tanulmány lesz, de többen azt feltételezik, hogy nem más ez, mint az Outlander utódjának előzetese.

Az már a most közreadott árnyékos fotó alapján sejthető, hogy termetes autóról lehet szó – erre utal legalábbis az autó egészéhez képest szokatlanul alacsony ablaksor. Ez, és a vastag profilú tető teszi jellegzetessé az autót, bár az kérdéses, hogy a karosszéria többi részétől eltérő színű tető eljut-e a szériagyártásig. Bár a Ground Tourerről a kedvcsináló fotón kívül nem hoztak nyilvánosságra más információt, biztosra vehető, hogy a tanulmányba valamiféle hibrid vagy elektromos hajtásrendszer kerül.

Ez a tanulmány is csak megerősíti, amit korábban is hangsúlyoztak a Mitsubishinél: a cég olyan, aszfalt-terepjárókból álló kínálatot igyekszik kialakítani a következő négy-öt év során. Így egyrészt kihasználhatja a terepjárós fazonú modellek divatját, másrészt a kategória specialistájaként új, erősebb arculatot alakíthat ki. A cél végső soron a márka növekedési pályára állítása az olyan nagyobb piacokon, mint Európa, Észak-Amerika és Kína.

Most, hogy Japánban újabb bizalmi válságba került a márka, miután kiderült, hogy évtizedek óta a valósnál kedvezőbb fogyasztási adatokat tüntettek fel, nagy szükség lesz az export-sikerekre. Ezt pedig az új kínálat alapozhatja meg, amelyet most kezd kiépíteni a japán gyártó.