Fordokkal ünneplik a függetlenség napját

2016.07.03. 06:33

Július negyedike az Amerikai Egyesült Államok egyik fontos szövetségi ünnepe. A függetlenség napja, ekkor emlékeznek meg ugyanis a függetlenségi nyilatkozat 1776-os kihirdetéséről. Az évek során megszámlálhatatlanul sok módját mutatták már be az ünneplésnek, így nem könnyű mindig eredetit alkotni. Az egyik Ford-kereskedőnek mégis sikerült.

A Kentucky állambeli Lexingtonban működő Paul Miller Ford vezetői úgy gondolták, szép lenne autókból kirakni az ország zászlaját. Ez 123 darab Forddal sikerült is – a piros, fehér és kék járműveket tíz sofőr mozgatta. J. P. Miller, a vállalat ügyvezetője igazán elégedett is volt az eredménnyel.

Na persze, ha szőrös szívűek akarunk lenni, akkor megállapíthatjuk, hogy a kék mezőből hiányoznak a csillagok (szerk.: valójában ott vannak, a fehér lufik azok). És az egyes színek sem teljesen mondhatók homogénnek, mivel többféle árnyalatú autókat használtak fel. Mindenesetre az ötlet és a megvalósítás is dicséretes.