Újabb önvezetős dráma: most egy Model X törte össze magát

2016.07.06. 16:24

Halmozottan jön a baj a Teslánál mostanság. Nem elég, hogy a második negyedéves eredményük jóval elmaradt a várttól, az alapítózsenire rúgják a port az üzlettársai, nemrég pedig meghalt egy ember, miközben önvezető funkcióban használta Model S-ét, itt az újabb balé. Egy másik önvezetős fiaskó, ezúttal a Model X-szel, de legalább halott nélkül.

Épp annak másnapján, hogy az NHTSA bejelentette, vizsgálatot indított annak a bizonyos önvezető Model S-nek a tragédiája kapcsán, Pittsburgh-től nem messze, a Pennsylvania Turnpike autópályán csúnyán összetörtek egy Model X-et. Az autóban Albert Scaglione világhírű műkereskedő és veje utaztak; elmondásuk aktiválták autopilot-rendszer, majd nem sokra rá a villany-SUV egy korlátnak ütközött, és onnan megpördülve a tetején megállt.

A vizsgálat még nagyon kezdeti szakaszban tart, korai lenne tovább temetni az önvezető-témát. A Tesla is az adatok elemzésénél tart, előttük ráadásul egyelőre az is rejtély, miként borulhatott fel egy ilyen balesetben az óriás SUV-juk. Azt mondják, sokféle erre irányuló tesztet végeztek, az autónak nagyon mélyen van a súlypontja, így számukra már önmagában az érdekes kérdés, hogy azon a ponton miként történhetett ilyen baleset. Jó lenne látni valamit a helyszínről, de még nem került róla fotó a netre. Helyi lapok szerint viszont a Pennsylvania Turnpike egy eleve rosszul kivitelezett, veszélyes út szűk sávokkal, sok helyen betonkorláttal, ami részben magyarázat lehet a történtekre. Ez persze aligha menti fel majd a Teslát a felelősségrevonás alól, ha valóban ők hibáztak.