Hoppá, már a Honda is Formula-E-zne

2016.07.10. 13:58

A Honda is beállt a sorba, a japánok is elgondolkoznak, beszálljanak-e a Formula-E-be. Az autóipari óriások már eddig sem rövid listáját gyarapítanák, ha csatlakoznak a villanyautós sorozathoz.

Egy drámai zárófutammal éppen csak véget ért a Formula-E második szezonja. A sorozat, amely a semmiből nőtt szemmel látható méretűre, és amelynek vonzáskörzetében már most vannak nagy nevek, gyártók. A Renault támogatásával lett bajnok idén az e.dams csapat, az Audi az Abt-féle alakulatot segíti, de itt van a Mahindra, a Citroen almárkája, a DS pedig a Virgin Racing mögött áll. A sorozat már most az erősebbek közé tartozik, a következő szezonban viszont már biztosan jön a Jaguar és a Faraday Future.

Ha még nagyobbra akarnak nőni, ennél is több gyártót kell elcsábítaniuk, és a jelek szerint erre van esélyükük. A BMW szponzorként már most jelen van, és azt mondják, nyitva hagyják a saját csapat lehetőségét. Hasonlókat lehetett hallani a Volvo és a Nissan háza tájáról is, most pedig a Hondától jöttek konkrét infók. Haszegawa Juszuke, a Honda Formula-1-es projektjének vezetője beszélt nemrég a lehetőségről. Azt mondja, a gyárnál már többen is beszállnának, a motivációban pedig fontos ok a relatív alacsony költség, de humánerőforrás-hiány van: a vállalat legjobb mérnökeit jelenleg teljesen lekötni a McLarennek fejlesztett motor. Egyelőre ez tűnik a legnagyobb akadálynak, de még van egy egész évük átgondolni. Az októberben induló következő szezonra már megvannak a csapatok, de a jelek szerint a 2017-18-as év már egy eddiginél is komolyabb mezőnybe érkezhetnének.