Tényleg sorozatgyártású lesz a kínai okosautó

2016.07.11. 12:43

Az első sorozatgyártású okosautó piacra dobásán dolgozik az Alibaba. Az internetes kereskedelem egyik meghatározó szereplője Kína legnagyobb autógyártójával, a SAIC-kal szövetkezett. Közös munkájuk eredménye az RX5 névre keresztelt hobbiterepjáró, amelyről már azt mondják, tömegtermelésben nyomnának, és megnyitották az előrendeléseket. 

 

Ha okosautóról beszélnek, az Alibabánál arra gondolnak, hogy az egyszerű közlekedési eszközt egy fejlett operációs rendszerrel terelik új irányba. Ennek szellemében a cég YunOS nevet viselő részlege saját szoftvert fejlesztett az RX5-höz. A cél az, hogy közlekedés közben a felhasználó magán a vezetési élményen túl valamilyen pluszt is kapjon.

A cég minden autóját egy nagy rendszerbe kapcsolná. A rendszer minden egyes eleme gyűjtené az adatokat, amelyeket meg is osztanának egymással. Így a felhasználók számos előnyt élvezhetnének: a különböző forgalmi információktól kezdve a rendőri jelenlétig szinte mindent jelezhetnének egymásnak – igaz, ehhez hasonló megoldással több tradícionális gyártó is kísérletezget már egy ideje.

Az Alibaba rendszere azonban alkalmas lenne például parkolóhely-foglalásra, valamint annak előre kifizetésére is. Emellett a tankolást, de még a kávézást is megkönnyítené. Mivel pedig minden jármű egyedi azonosítóval rendelkezne, így a szoftver az előző utazások figyelembe vételével képes lenne zenét ajánlani, vagy éppen éttermet javasolni a sofőrnek és utasainak.

Az RX5-re már előrendeléseket is vesznek fel. Egy-egy példányért valamivel több mint 22 ezer dollárt, azaz közel 6,5 millió forintot kérnek el. Az első darabokat idén augusztusban vehetik át a tulajdonosok.