2016.07.20. 12:36

Drágán nem nehéz feltűnő autót készíteni, de ennek az orosz fiatalembernek ez úgy 23 ezer forintnyi rubelből összejött. Nem kellett más a négy, 20 hüvelykes keréken kívül, csak négy, 35 centis nyomtávszélesítő.

Nem tévedés, összesen hetven centi adódik a Matiz nyomtávjához, így a szűk sárvédőívek már nem akadályozzák a nagy felnik felszerelését. A megoldásnak persze számtalan hátulütője van. Az egyik, hogy a hajtáslánc drasztikusan megnövelt tehetetlensége a nyolcszázas háromhengeresnek jelentős többletterhelést jelent – ahogy a videón látszik, fel is forralta a hűtővizét ennek következtében. Ezen felül valószínű, hogy a nagy erőkar a futóműnek és a kerékcsapágyaknak is durva többletterhelést jelent – ha így maradna, valószínűleg néhány száz kilométeren belül esedékessé válna egy komolyabb futómű-felújítás. Aztán még egy, és még egy.

Ezen felül valószínű, hogy Oroszországban is csak szerencse kérdése volt, hogy nem találkoztak a rend őreivel – az az érzésünk, egy ilyen manőver ott is nagyon drága lenne, hisz világszerte egységes szabály, hogy a kerekek nem lóghatnak ki az autó alól. Egyetlen centit sem, nem hogy több mint harmincat.