Világmegváltó tervekkel állt elő a Tesla

2016.07.21. 15:33

A Tesla vezetője, Elon Musk a befektetők és a közvélemény teljes bizalmával a háta mögött új tervekkel állt elő, amelyek sokkal messzebb mutatnak a belátható jövőnél. Fenntartható fejlődésről szólnak, kizárólag napenergiával működtetett, elektromos járművekkel, önkéntes autómegosztással és önvezető járművekkel – azaz mindannak a szélesebb körű elterjesztésével, amivel a Tesla eddig is kísérletezett.

A tervek nagyságrendjéből következik, hogy Elon Musk új mesterteve nem túlzottan részletes, és nemigen tartalmaz határidőket. Inkább csak egy sor ambiciózus célkitűzés, amelyek megvalósítása a jelenlegi növekedési tempó mellett is évtizedekig tarthat. Ilyen cél például, hogy a Tesla minden fontosabb járműkategóriában saját modellel jelentkezne, beleértve a buszokat és teherautókat is. Ráadásul az összes ilyen járműbe egymással is kommunikáló önvezető rendszer kerülne Musk szerint, így a rendszer sokkal biztonságosabbá is válna.

Mindez eddig csak annak a kiterjesztése, amit a Tesla eddig is csinált, viszont új elem, hogy valamiféle autómegosztó szolgáltatást is beindítana a gyártó. Ennek a lényege az lenne, hogy a Tesla-tulajdonosoktól bérelhetőek lennének az autóik, amikor épp nem használják azokat, természetesen a megfelelő juttatás ellenében. Sűrűbben lakott területeken a Tesla saját bérflottát is beállítana a várható igények kielégítésére. A rendszernek persze fontos része volna a jól működő a robotpilóta, hisz a kibérelt autók üresen vezetnék át magukat egyik helyről a másikra.

Azt mondják "minden fontosabb járműkategóriában saját modellel jönnének".
Azt mondják "minden fontosabb járműkategóriában saját modellel jönnének".

A jövőkép negyedik, Musk szerint kulcsfontosságú eleme a napenergia hasznosítása volna. A cégvezető akkumulátorokkal integrált napelemes rendszereket szeretne létrehozni, így az a sok és sokféle Tesla mind tiszta energiával működhetne. Ez magyarázatot is adna arra, hogy a Tesla miért vásárolta meg a SolarCity nevű, napcellás rendszereket forgalmazó céget – egy olyan üzleti húzásra, amely tiltakozást szült a Tesla befektetőinek körében.

Ezekből az elemekből jól hangzó, egységes tervet rakott össze Musk, igazi konkrétumok nélkül, ám erről egyelőre azt is nehéz megállapítani, hogy pontosan mi a célja. Az az érzésünk, hogy leginkább azoknak az aggodalmas hangoknak az elcsitítását szolgálja a terv közzététele, amelyek a Tesla és a SolarCity jelentős veszteségei és a félkész Autopilot rendszer okozta halálos baleset miatt hangosodtak fel az elmúlt hetekben-hónapokban.

A Teslának és Musknak talán soha nem volt ennyire fontos a befektetői bizalom megtatása, hisz a Model 3 gyártásának felfuttatásáig, amit 2018-ra ígérnek, nincs rá remény, hogy a villanyautó eltartsa saját magát – addig a veszteségeket leginkább újabb részvény-kibocsátásokkal lehet ellensúlyozni. Nemrégiben így szereztek 1,7 milliárd dollárt, de nem kizárt, hogy a következő két-három évben szükség lesz még hasonló tőkebevonásra, és nem árt, ha akkor kéznél van az aktuális mesterterv.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.