Itt a mercedestelenített VW Crafter

2016.07.28. 17:31

A Volkswagen ebben a kategóriában rég nem készített önállóan haszongépjárművet: a Mercedesre bízták a feladatot az utolsó LT és a Crafter esetében is. Nem véletlenül: egy ilyen moduláris haszonjármű-család kifejlesztése nem olcsó. Ám a Mercedes-kapcsolatnak vége, az új Crafter már a VW saját fejlesztése.

Ezt az autó stílusával is igyekeztek hangsúlyozni: az oldalfal vízszintes osztása és az orrkialakítás is az egy számmal kisebb Transportereket idézi. Ennél pedig nem is igazán adódott sokkal több testreszabási lehetőség, hisz a méreteket és a dobozszerű alapformát a maximális térkihasználás igénye, illetve a jogi szabályozásban lefektetett méret- és tömegkorlátozások határozzák meg. A legkisebb változat 2,6 méter hosszú, és 1,3 méter széles rakteret kínál, de ahogy ez ebben a szegmensben már-már kötelező, széltében és hosszában is háromféle méretben rendelhető a Crafter.

A gyáriak szerint az új Crafter formatényezőjét sikerült 0,33-ra csökkenteni, ami a hátsó rész kötelező hasábformáját nézve nem is rossz eredmény, és mindenképp jót tesz majd a fogyasztásnak. A motorválaszték a VW szokásához híven kizárólag kétliteres TDI motorokból áll. Ezek négyféle teljesítménnyel rendelhetők: 102, 122, 140 és 177 lóerővel. A legerősebb változat természetesen két turbófeltöltővel készül. A Crafter elérhető lesz első, hátsó és összkerék-hajtással is. A keresztben álló motoros, fronthajtású modellek vagy 3000 euróval olcsóbbak lesznek az azonos méretű és teljesítményű hátsókerék-hajtásúaknál.

Már-már a személyautókra jellemző biztonsági felszereltséggel kínálják a típust, így elérhető hozzá ESP utánfutó-stabilizáló funkcióval, adaptív sebességtartó, oldalszél-kompenzáló rendszer és parkolóasszisztens is, hogy csak a fontosabbakat említsük a hosszú listából. Az új Crafter élő bemutatóját szeptemberben tartják a Hannoveri Haszonjármű-szalonon, a forgalmazása pedig jövő tavasszal kezdődik. A gyártás egy vadonatúj gyárban folyik majd Lengyelországban, ahol a későbbiekben nem csak Crafter, de TGE néven is készül majd a típus a VW csoport nagyobbik teherautó-márkája, az MAN számára.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.