Mostohagyerek a legkisebb Škoda?

2016.07.28. 12:20

A Volkswagen Up! nemrég esett át a kötelező félidős modellfrissítésen, amelynek egyértelműen az új, 90 lóerős turbómotor volt a legnagyobb attrakciója. Ezek után azt vártuk volna, hogy a Škodánál is bevetik a háromhengeres motor erősebb változatát, de úgy néz ki, erre végül nem kerül sor.

A döntés oka valószínűleg az, hogy a Škoda Citigo esetében fontosabbnak ítélték, hogy alacsonyan tartsák az árát, mint a VW testvérmodellnél. Így a félidős frissítés itt néhány új részletmegoldásra szorítkozik. A legfeltűnőbb az átalakított első fényszórópár, amelyekbe már LED-es nappali menetfény is került. Ezen felül sokat korszerűsítettek az autó fedélzeti szoftverén is, amelyben ugyan továbbra sincs navigációs rendszer, viszont Mirrorlink segítségével már használhatja a sofőr mobiltelefonjára telepített navit. Ja, és a legfontosabb: már a Citigóhoz is jár esernyő, mint a Superbhez, csak itt az ajtók helyett az első ülések alatti rekeszben csináltak neki helyet.

Műszaki szempontból sincs érdemi változás – talán néhány hangolásbeli különbséget leszámítva – és a motorválaszték is az ismerős ezres háromhengeres szívómotorokból áll. Az olcsóbb 60, a drágábbik 75 lóerős, és úgy tűnik, a VW vezetése ezeket elegendőnek gondolja a Škoda városi autójába.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.