Úgy fest, már tesztelik a Tesla-rivális Porschét

2016.07.30. 19:49

Komolyan beszélt a Porsche amikor azt mondta, még ebben az évtizedben kihozza a Mission-E/J1 néven futó villanyautóját. Az akkumulátor-beszerzésükről már hallottunk, az Autocar infói szerint pedig már közúton tesztelik a hajtását.

Az Autocar írt egy, a napokban fotózott Panamera Pajunról. A brit lap akkor még nem értette, miért szedték elő két év után a kis Panamera prototípusát, pedig akár még gyanús is lehetett volna, hogy a Mission-E-hez van köze az autónak. Egyrészt azért, mert a friss Panamera egy ideje már készen van, másrészt köztudott,  hogy a Porsche tavaly nagy hírveréssel bejelentett villanysportautója a négyajtóssal lesz rokon. Nem kellett sokat várni, és a lap állítólag egész belső forrásoktól kapott infót, hogy az a bizonyos prototípus alatt már a Mission-E lapul. Legalábbis annak egy korai prototípusa, aminek jó eséllyel a hajtását nyüstölik a fejlesztők (akik voltak annyira okosak, és a megtévesztés okán felszerelték/fenthagyták a kipufogóvégeket). 

Fotó: Autocar
Fotó: Autocar

A Mission-E-t bejelentése óta a Model S-riválisaként emlegeti a szaksajtó. Ötszáz kilométeresre ígért hatótávja, 600 lóerős teljesítménye, 3,5 másodperces 0-100-as sprintje és várható ügyfélköre miatt nem alaptalan a párhuzam, de talán jelentősebb tulajdonsága lesz, hogy hosszú idő után ez lesz a Porsche első elektromos autója.