Tisztának találták az Opel dízeleit

2016.08.01. 17:53

A német közlekedési felügyelet, a KBA vizsgálata lezárult. Úgy találták, az Opel kétliteres CDTI motorja megfelel az előírásoknak, szemben azzal, ami a sajtóban még májusban megjelent egy civil szervezet, a DUH állításai nyomán.

A KBA azt találta, hogy az Opel motorok szoftverében semmiféle, az emissziós mérések meghamisítására alkalmas funkciót nem rejtettek el. Ahogy az Opel korábban be is jelentette, a kipufogógáz-visszavezetést bizonyos körülmények közt kikapcsolja a vezérlőprogram, hogy növelje a motor élettartamát, de ez a jelenlegi norma szövege alapján nem illegális. Hasonló megoldásai a többi gyártónak is vannak, de mivel mind a szabályozásban megtalálható jogi kiskapukat használják ki, az Opelhez hasonlóan nem marasztalhatók el.

Nagy kérdés persze, hogy ezek a kiskapuk meddig maradhatnak a szabályozásban, hisz végső soron ezek is azt eredményezik, hogy az Európában forgalmazott dízelmotorok egy jelentős része több káros anyagot bocsát a levegőbe, mint a norma határértéke. És úgy tűnik, most elég nagy a politikai nyomás abban az irányban, hogy a személyautó-dízelmotorokra a későbbiekben szigorúbb szabályozás vonatkozzon.