A Renault beelőzte a Fordot

2016.08.08. 17:55

A féléves eladási adatok alapján a Renault feljött a második helyre, maga mögé utasítva a Fordot. A Volkswagen továbbra is az első, jelentős előnnyel.

A német gyártó névadó márkája minden nehézség és rossz sajtó ellenére 909 ezer autót tudott eladni Európában 2016 első felében, bő másfélszer annyit, mint a második helyezett Renault. A franciák 595 ezer autóval gyarapították a kontinens állományát, míg a Ford 565 ezer eladott járművel a harmadik helyre szorult. Ezzel a Renault egy 2014-es célkitűzést valósított meg, és ebben két aszfalt-terepjárója, a Captur és a Kadjar által hozott új vásárlók segítették elsősorban.

A Renault legnépszerűbb típusa továbbra is a Clio, ebből 171 ezret adtak el fél év alatt, de a Captur és a Kadjar együtt már több vásárlót vonz, hisz az előbbiből 117 ezer, az utóbbiból 70 ezer fogyott. A Mégane egyelőre negyedik, 69 ezer eladott autóval, de a kompakt modell új generációjának eladásai még nem futottak fel – a franciák ettől várnak további növekedést. A szegmens eladásaiban vagy 38%-os növekedést jósolnak maguknak, ami további 26 ezer vásárlót jelentene az év második felében.

Az élénkülés egyébként is jellemző volt az európai újautó-regisztrációkra, az idei év első hat hónapjában vagy 15%-kal több autó fogyott, mint egy évvel korábban, és ebből a legtöbb márka komolyan profitált.