Škoda Kodiaq: még néhány hiányzó részlet

2016.08.11. 16:15

A Škoda minden létező eszközt bevet, hogy fenntartsa a közönség érdeklődését új aszfalt-terepjárója iránt. Most is megvillantottak néhány részletet: ezúttal az autó első és hátsó lámpáit, kerekeit és oldalát mutatták meg egy-egy fényképen. Azt mondanánk, ezek után nehéz lesz további meglepetéseket okozni ezzel az autóval.

Az már korábban kiderült, hogy a karosszéria középső része a Seat Ateca sablonjai alapján készül, bár a Kodiaq valamivel hosszabb lesz spanyol testvérénél. A rokonság persze nem véletlen: a két autó ugyanazokon a gyártósorokon készül, így a közös alkatrészekkel hatékonyan spórolhat a VW csoport. A két testvérmodell orr- és farkialakítása azonban eltérő lesz, ezért is takargatták a csehek a Kodiaq-nak ezeket a részleteit a leglelkesebben.

Most viszont megmutatták mindkettőt, igaz, külön és közelről. Ahogy sejthető is volt, a tervezők már nem változtattak sokat a Vision S tanyulmány megfelelő részletmegoldásain, bár mintha a végleges fényszórók magasabbak, a hátsó lámpák egyszerűbb formájúak, a hűtőmaszk pedig visszafogottabb volna a szériaváltozaton. A jellegzetes, ötágú felnit viszont megtartották a tanulmányról, igaz, valószínű, hogy ez is kisebb lesz a sorozatgyártmányon.

A Kodiaq bemutatóját érdekes módon nem valamelyik nagyobb autószalonon tartják, de még csak nem is Csehországban. Szeptember 1-én, Berlinben lesz a világpremier, bár a szélesebb közönség valószínűleg csak az októberi Párizsi Autószalonon juthat közel a Škoda hétüléses újdonságához.