Tényleg önvezetők lehetnek a Teslák

2016.08.13. 09:20

A Tesla Autopilot funkciója körül az utóbbi hetekben-hónapokban alaposan forrt a levegő. A rendszer halálos áldozatot is szedett már, de voltak egyéb, inkább kínos, mint igazán súlyos balesetek is. Fontos hozzátenni, hogy az Autopilot – bár neve azt sugallja – még nem egy teljesen üzembiztos önvezető rendszer, nem ajánlatos tehát annyira elkalandozni használata közben, hogy szükség esetén ne tudjunk beavatkozni. A második verzió ugyanakkor újabb áttörést hozhat.

A fejlesztések ugyanis már javában zajlanak, és egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy az Autopilot 2.0 már egy valóban autonóm közlekedésre alkalmas rendszer lehet. A kulcs a szenzorok számának növelése lehet: több érzékelő, több kamera, radaros egység és friss szoftver segíthet a cél elérésében.

Azzal, ha az autón – a jelenlegi törekvések szerint elsősorban az orr-részén – több kamerát helyeznek el, elérhetik, hogy mindegyiknek csupán egyetlen kiemelt funkciót kelljen betöltenie. Az egyik az úttesten kialakított sávokat pásztázhatja, egy másik az autó előtt zajló eseményeket figyelheti, míg a harmadik egy még szűkebb területre koncentrálhat.

A szoftver és a rendszeres frissítések már csak azért is nagyon fontosak, mert az eddigi baleseteknél is láthattunk már olyat, hogy egy kritikus helyzetben az Autopilot egyszerűen lekapcsol, és visszaadja az irányítást a sofőrnek. Ez egy valóban önvezérlő járműnél megengedhetetlen lesz.

Azt egyelőre nem tudni, mikorra készülhet el a második verziós Autopilot. Annyit azonban már most is sejthetünk, hogy az új szoftvert hamarabb vehetik használatba a teslások, mint hogy a módosított hardverek piacra kerülnének.