Bemutatták Amerika új kedvencét

2016.09.06. 06:08

Még takarékosabb, még áramvonalasabb, még tágasabb, és úgy teletömték elektronikával, mint semmi mást eddig. A Daimler amerikai teherautó-üzletágának új csúcsmodellje az új Cascadia sorozat.

Az új Cascadia legfontosabb előnyeként természetesen a fogyasztás csökkenését említik. Akár 8% üzemanyag-megtakarítást ígér a cég, amelyet elsősorban a légellenállás csökkentésével érnek el. Az új vontató az amerikai hagyományokhoz híven hatalmas lakókabinnal és előrenyúló motorháztetővel készül, akár a jelenleg kapható Cascadia, de állítólag eleve kedvezőbb a formája, és olyan kiegészítő készletek rendelhetők hozzá, amelyekkel tovább csökkenthető a nyergesvontató és a pótkocsi közti rés okozta légellenállás. A forma egyébként ismerős lehet, szinte egy az egyben követi a tavalyi Inspiration tanulmány vonalvezetését.

A Daimler motorokat is kínál a típushoz – a szintén a cégcsoporthoz tartozó Detroit Diesel hathengereseit – amelyek közül a legkisebb 12,8 literes és 350 lóerős, a legnagyobb pedig 15,6 literes, 600 lóerős és 2779 Nm a csúcsnyomatéka. A gyártó szerint a vásárlók mintegy 95%-a választotta eddig is Detroit motorokkal a Cascadiát, de természetesen megmarad a lehetőség, hogy más gyártótól származó motorokat építtessenek be, tetszőleges, a piacon kapható manuális vagy automata váltóval.

A vontató egyik érdekes tulajdonsága, hogy egyfajta telemetriát építettek bele, amellyel akár menet közben, vezeték nélküli kapcsolaton át változtathatók a motorvezérlés paraméterei, illetve kiolvashatók a motor érzékelőinek adatai. Ezen felül számos olyan biztonsági funkciót is megkapott a Cascadia, amelyek eddig elsősorban személyautókban voltak jellemzők, van például automata vészfék-funkciója, sávelhagyásra figyelmeztető rendszere és holttérfigyelője is, amelyek mind csökkentik a baleset kockázatát.

A Cascadia felújításának komoly tétje van a Daimler számára, hisz az előző modellből 2007 óta mintegy 412 ezer példány fogyott – ezzel a típus messze a legnépszerűbb 8-as osztályú vontató az Egyesült Államokban és Kanadában. Az új generációtól nyilván hasonló eredményeket várnak, méghozzá úgy, hogy közben az amerikai piac jelenleg zsugorodni látszik. Az új Cascadia forgalmazása 2017 januárjában kezdődik, de a gyártást fokozatosan állítják át, a régi Cascadia 2018-ig biztosan piacon marad.